Keresés ebben a blogban

2011. május 1., vasárnap

epetisztítás, májméregtelenítés otthon

Sokat gondolkodtam rajta, feltegyem-e ezt a tisztítókúrát a blogra. Az igazság az, nekem nem voltak jó tapasztalataim. Ez volt az első komolyabb tisztítókúra, amit végigcsináltam- így biztos, hogy pszichésen ez volt a legnehezebb. ÉS az is igaz, hogy nem tartottam be a kúra szabályait, amiért kemény rosszulléttel fizettem. 
Mégis közkinccsé teszem az epetisztítást. Mert ez a kúra azóta környezetünk legnépszerűbb méregtelenítésévé vált. Apósom, a szomszéd néni, az utcában lakó idős néni, sógornőm páciensei- mind, mind megcsinálták. Nagyon látványos eredményekkel. Apósom például azért csinálta végig, mert egy UH vizsgálat epehomokot mutatott ki nála. A kúra után visszament, és már nem láttak semmit. Mondhatni bizonyítottan hatásos a tisztítás. A kúra ebből a könyvből való, de egyébként 2000 éves kínai gyakorlat.


Szabályok:
- betegen nem lehet csinálni
-cukorbetegeknél nem használható

Hozzávalók:
100 g keserűsó (magnézium-szulfát) (nem glaubersó- nátrium-szulfát)
1 nagyobb vagy 2 kisebb rózsaszín grapefruit
1,5 dl olívaolaj
8 dl víz

Érdemes olyankor csinálni a kúrát, amikor másnap van lehetőség pihenni.
Aznap már keveset együnk, csak könnyen emészthető ételeket.

Déli 12 órától másnap reggelig már nem lehet sem inni, sem enni. (Én valószínűleg itt szúrtam el, nem bírtam ki ivás nélkül, ettől görcsöltem be.) A keserűsót 4felé kell osztani, 2-2 dl vízben fel kell oldani az egyes adagokat.

14 óra: Az első adag keserűsós vizet megisszuk. A só nehezen oldódik vízben, jól össze kell keverni. Az oldatnak nagyon rossz íze van, néhány korty vizet meg lehet utána inni. Hasmenést okoz, az első adag még felszívódik, a hasmenés a 16 órai után kezdődik. 

16 óra: Második adag keserűsós víz.

18 óra: Harmadik adag keserűsós víz

20 óra: Negyedik adag keserűsós víz

A délután folyamán a belek megtisztulnak az ételmaradékoktól, a máj felszabadul a terhelés alól, a magnézium elernyeszti, ellazítja. Az epevezetékek kitágulnak. 

Este 10 óráig minden dolgunkat el kell végezni, mert 22 óra után le kell feküdni. 

22 óra: Meg kell inni 1,5 dl kifacsart, leszűrt grapefruitlé és 1,5 dl olívaolaj keverékét. A koktél felhajtása után rögtön vízszintesbe kell helyezkedni, legalább 5 óra hosszáig. Az olajhidraulika így működik csak. Másnap reggel, mikor felébredünk, azt fogjuk tapasztalni, hogy bőven lesz székletünk- a tegnapi full hasmenés ellenére. Ami ilyenkor távozik: kb. 2000 db kisebb, nagyobb epekő. Apósom megmutatta ezeket az orvosának, ő is megerősítette- ez bizony epekő. 

A kúrát egy hónap, majd 8 hónap múlva lehet ismételni a teljes tisztulás érdekében. 

Másnap pihenjünk, csak könnyebben étkezzünk, vegyünk be C-, B-vitaminkészítményeket, algát.

Testünk egészsége vérünk tisztaságától függ.
A vér tisztasága a máj jó működésén múlik.

39 megjegyzés:

  1. A férjem 1 éve megcsinálta.
    Senki ne kezdje el egyedül!!! Nagyon legyengít, de az eredmény jó.
    Ami méreganyag a szervezetben, a májban van, a kúra alatt felszabadul és kiürül.
    Mindenkinek kitartást! :)

    VálaszTörlés
  2. Aki ezt végig csinálja az megérdemli hogy meggyógyuljon, tünetmentes legyen.Ehhez viszont erős akarat és elszántság szükséges. Nem hiszem hogy ráadnám a fejem.De aki megcsinálja sok szerencsét.

    VálaszTörlés
  3. Éva: hát igen.

    Azt elfelejtettem leírni, hogy bár már gyerekkorom óta voltak epegondjaim, a kúra után fél évig bármit ehettem!!!! De tényleg bármit! A sárgabaracklekváros lángost is! És a terhességek alatt sem volt semmi gondom!

    VálaszTörlés
  4. Móni!
    Nektek megvan a könyv?

    VálaszTörlés
  5. Nincs meg.
    Szegeden rátaláltunk egy nagyon szuper természetgyógyászra, Ő javasolta a férjemnek.

    VálaszTörlés
  6. Évente 1 alkalommal megcsinálom,azóta semmi panaszom nincs az epémmel! Tanácsom: ne hagyd abba az ivást,amikor a löttyöket kell elfogyasztanod !

    VálaszTörlés
  7. Ez akkor is alkalmazható, ha nincs különösebb problémám, csak egy általános tisztítást szeretnék csinálni?

    VálaszTörlés
  8. szia!

    Mekkora epekő nagyságig lehet ezt biztonságosan végigcsinálni?

    VálaszTörlés
  9. ebben nem tudok segíteni. Nekünk konkrét tapasztalatunk csak epehomokról van, ott működött. Az a baj, hogy ahogy elmegy az epekő- bármennyire is kitágulnak a vezetékek- beakadhat.

    VálaszTörlés
  10. Szia.
    Én holnap megyek UH-ra, 2 napja volt egy erős epegörcsöm. Ha esetleg nem találnak semmit (kő, homok) akkor is meg lehet csinálni? Évente max. 2x fordul elő nálam epegörcs, de ez a mostani megijesztett, ennyire erős még nem volt.
    Szeretném kipróbálni. Csak a rózsaszín grapfrut jó, vagy a sima is. Nem tudom most milyen kapható. Holnap vásárolnék be a nagy alkalomra. Elkezdhetem egyedül, vagy legyen itthon valaki?
    Köszönöm előre is a választ. Dóri

    VálaszTörlés
  11. szia Dóri! Sok minden lehet, amit epegörcsnek hiszel, azért jó, ha tudod, konkrétan mi a bajod. csináltuk már sárga grapefruittal is, szerintem nem érezhető a különbség, de lehet kapni általában mindkettőt. ha még nem csináltál soha tisztítókúrát, nem tudhatod hogy fogod viselni, ezt Te érezd, mi kell Neked: egyedüllét vagy társaság, erre nincs recept.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Eszter!Megtörtént az UH. Teljesen rendben van az epém, nincs benne se kő, se homok. Csak a bal vesémben találtak egy 13 mm-es cisztát, de azt mondták, azzal nem kell foglalkoznom. Valószínűsítik a bakteriális fertőzést. Kedd reggel óta (ma csütörtök van)csak főtt rizs és főtt krumplit ettem, 3 szem almával. Étvágyam azóta sincs, ugyanúgy keserű a szám, sárga lepedékes a nyelvem és bár jóval tompább a hasi fájdalmam, elő-elő jön. Talán jobban örültem volna, ha konkrét dolog van a háttérben, mint így. Most ki kell innom a Dunát is, mert azt mondták, hogy rengeteg vizet kell inni. Azért köszönöm a válaszod, azt hiszem egyenlőre kitolom a tisztítókúrát. Szép napot. Dóri

      Törlés
  12. Szia Dóri! Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy az orvostudomány a nagyobb bajoknak is csupán kevesebb mint 50%-át képes felfedni, és azoknak is csak kevesebb mint felét képes orvosolni. Ez van. Nekem szülések után kb 5 hónappal volt mind3X komolyabb, egy hétig tartó hasi görcsöm, egyszer kórházba is kerültem, de semmilyen vizsgálat nem mutatott semmit.... a férjemnek is van évek óta ilyen cisztája.
    Jobbulást Neked! Gyógyulj meg hamar!

    VálaszTörlés
  13. Sziasztok!

    Nálam Decemberben találtak 1db 1,1 cm-es epekövet. Azóta most csináltam meg a 3. tisztító kúrát.
    Az első két alkalommal kijött 1-1 nagyobb kő és sok apró. Mind világosabb vagy sötétebb zöld színű.
    A 3. alkalommal már csak apróbb kövek jöttek. Zöld néhány sárgás, illetve pár olyan mintha egy fa kéreg darabja lenne. Lapos barna, kemény.

    Azonban mióta ez megtörtént enyhe tompa időnként visszatérő fájdalmat érzek a májam tájékán.
    Olvastam, hogy a hátsó csatornákban lévő kövek előrébb vándorolnak. Az első tisztítás után nem tapasztaltam ilyet.
    Van akinek hasonló tapasztalat volt?

    Edy819

    VálaszTörlés
  14. Szia Edy!

    Milyen időközönként csináltad meg a kúrát? Nekem sok apró zöldes kő jött, meg néhány nagyobb. Barna nem volt. Fájdalom sem volt, nézték azóta UH-on?

    VálaszTörlés
  15. Szia Eszter!

    Az első után kb 1 hónap telt el, aztán kb 3 hetenként jött a második, harmadik.

    Eredetileg az első kúra után akartam UH-ra menni ismét, de valahogy nem éreztem tökéletesnek az eredményt. Így elnapoltam a dolgot. Gondoltam lefuttatok még néhány tisztítást. Még 1-2 tisztítás van tervben, és utána nekifutok az UH-nak. A mostani 3. tisztításnál 6 napi előkészületként almalevet is ittam minden nap 1 litert egész napra elosztva.

    Nekem rengeteg zöldes volt. Volt ami majdnem 3 cm-es volt. A második alakalommal is volt egy termetes, és sok sok fél cm és cm közötti. Most azonban csak fél cm alattiak voltak. Meg néhány világos sárga, illetve fakéreg szerű dolgok.


    Először csak az itt fellelhető írás alapján csináltam, aztán utána olvastam több helyen, és beszereztem még néhány dolgot hozzá. Most kurkuma és szegfűszeg lesz napi 4 alkalommal a következő kúráig mint "parazita űző" szer.

    Egy azonban bizonyos, az emésztésem sokat javult.


    Edy819

    VálaszTörlés
  16. Örülök, hogy jobban vagy, az UH-ra kíváncsi leszek! igen, rémlik, hogy ajánlotta a szerző a kurkumát, szegfűszeget. Döbbenet, mik vannak a testünkben.
    Jó tisztulást, még egy év, és mi is visszaállunk a tisztításra (addig tervezem a szoptatást)!

    VálaszTörlés
  17. Zsuzsa
    Sziasztok! Megcsináltam,Most fejezödött be.Talán mintha kicsit gyengébb lennék,nem vészes,Ma tudok pihenni.
    Nem volt könnyü,nagyon rossz izü minden,de az egészségemért összeszoritottam mindent.és megittam.Nem volt annyira szörnyü a produktum,mint az elözöékben olvastam.
    Bár engem egy éve operáltak epekövel.Kettö borsoszem nagyságu volt.Tüskés.Meg is ijedtem egy kicsit a méregtelenités küzben,de nem lett semmi baj.Várom a hatást!Majd leirom!
    Sziasztok.Mindenkinek jó egészséget kivánok!Zsuzsa

    VálaszTörlés
  18. Sziasztok!
    Megcsináltam!!!Nem volt könnyü.de nem akarom senki kedvét szegni.Meglehet csinálni! Nagyon rossz izü minden,de nem olyan sokszor kell.Motiválni kell magad,hogy utána csak jobb lehet.
    Nekem a produktum,nem volt olyan rettenetes,mint ahogy azt irtátok?????nemtudom miért? mindent ugy csináltam.
    Valaki készitett már zöld dióból és pálinkából májmáregtelenitöt.???Aki igen,kiváncsi vagyok az eredmányre.Köszönöm!
    Mindenkinek jó egészséget!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a zöld diós, pálinkás dologra kíváncsiak vagyunk, oszd meg velünk! Pihenj, most már megérdemled! Ügyes voltál!

      Törlés
  19. Hali! Apukámnak ultrahangon epehomokot állapítottak meg, és gondolkozunk a kúrán, de azzal kezdted, hogy betegen nem lehet. Neki begörcsöl minden nap. Milyen betegségek mellett nem szabad megcsinálni. Esetleg van-e más gyógymód?

    VálaszTörlés
  20. Hali! Apukámnak epehomokot mutatott ki az ultrahang, és gondolkozunk a kúrán, de azzal kezdődik, hogy betegen nem szabad. Milyen betegségekre vonatkozik? Minden nap begörcsöl, kb. 3 hete, valamit tudsz javasolni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia!
      Apósom is görcsölt, mikor megcsinálta. Felelősséggel én semmit nem tudok mondani, ez saját döntés. A savanyú káposzta levét hallottam még- persze azt, amiben nincs tartósítószer. De ő ért hozzá: http://www.bokorkatalin.hu/index.php?p=alaplevel

      Törlés
  21. èn ios csinálom ezt a máj méregtelenítést,annyi különbséggel,hogy en elötte 6 napig almalevet iszok.Az azért fontos,hogy a kövek megpuhuljanak es ne okozzanak problémát.Az étkezésnél is vannak amire vigyázni kell.Az azért fontos,hogy a máj kevesebbet dolgozzon.A tisztításnak a fogyóholdban van nagyobb eredménye.Ajánlom mindenkinek,hogy olvassa el az Andres Moritz által írt könyvet.Abban leír sok dolgot.Sok sikert mindenkinek

    VálaszTörlés
  22. én is csináltam a keserü só kurát sajnos azóta a szememen mák jellegü foltocskák jelentek meg.Olyan anyagok távoznak a szervezetből amit nehezen lehet pótolni még vitaminok szedésével is.A keserü só kura nekem nem jött be.Nem igazán ajánlom .

    VálaszTörlés
  23. Sziasztok!
    Az a kérdésem lenne, hogy szabad e ezt a kúrát végig csinálni, ha valakinek nincs epehólyagja? 19 éve műtöttek epekővel és akkor eltávolították. Szóval belevághatok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Mikor anyósomnak eltávolították az epekövét mondták neki, hogy időnként igyon egy kis keserűsót, úgyhogy ebben a formában szerintem Neked nincs értelme a tisztításnak, de a keserűsó Neked is jót tehet. Hajrá!

      Törlés
  24. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  25. Sziasztok! Én 24 éves vagyok most született kisbabám 3 hónapos szoptatok: 2szer begörcsöltem elmentem belgyógyászhoz az elküldött uh.ra kiderült hogy epehomokom van vese kövem meg cisztám is azt mondta diétázzak! mert sziptatok és gyógyszert nem írhat! Most akkor én megcsinálhatom ezt a kúrát ?? Segítsetek akinek van tapasztalata ! Előre is köszönöm!! Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a tisztítókúrák elvből összeegyeztethetetlenek a szoptatással-a tisztítókúra növeli a méreganyagok kiválasztódását az anyatejbe +ebben az esetben a fokozott folyadékvesztéssel lecsökken a tejtermelés is. Ha én a Te helyedben lennék, próbálnám kihúzni még egy kicsit..legalább a baba egy éves koráig, akkor már nem gond, ha fél-egy napra lecsökken a tejmennyiség, és akkor megcsinálnám. Azt nem tudom, hogy az egyéb gondjaid mennyire befolyásolhatják a kimenetelt.

      Törlés
  26. Kedves Eszter! Köszönöm szépen a válaszodat!! Még azt szeretném kérdezni hogy diétával kiürülhet az epehólyag?? Vagy most konkrétan mit egyek amitől nem nőnek a kövek??!!! És az igaz hogy az alkoholmentes sőr a vesekövet elhajta? olvastam pl:zsurló teáról erős vízhajtó de nem ihatom azt sem ! valami homeopátiás készítmény vagy valamit nem tudsz ajánlani?? KÖSZÖNÖM szépen Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a diéta arra jó, hogy ne görcsölj be. Vesekőre hirtelen nem tudok mondani semmit, megnézem a könyvet, amiből az epetisztítás van, hátha van benne vesetisztítás is. Pár napot kérek!
      Szép napot! Eszter

      Törlés
  27. Szia Eszter! Sokan írják hogy a fekete retek lé nagyon jó ! Ez igaz? És az hogy ezt csak műtétel tudják segíteni mert a homok az nem tud kiürülni!!? 75kg vagyok nem ettem olyan borzalmasan zsíros ételeket soha sőt nyáron csak gyümölcsöt inkább Nem nagyon akarnék menni műtétre mert a kicsi 3 hónapos szoptatok ! ez a fekete retek kúra jó? És még mi az amit lehet fogyasztani ami segít is? köszönöm Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A csodálatos máj és epehólyag tisztítás Írta Andeas Moritz :vese tisztítás ia van benne

      Törlés
  28. Sziasztok!
    Megcsináltam a kúrát, illetve az 5 óra vízszintesen fekvés nem ment, mert nagyon erős lábgörcsöm volt. Tud-e valaki erre valami megoldást?

    VálaszTörlés
  29. Üdv. Itt egy kicsit máshogy írják. Nagyjából hasonló csak más időzítéssel: http://tippekazegeszseghez.blogspot.hu/2009/09/maj-es-epeholyag-tisztito-kura.html
    Vélemény?

    VálaszTörlés
  30. Kedves Eszter ! Kemény 8 hónap után elment tőlem az epekő/epehomok örülök hogy megúsztam a műtétet !! 68 kg lefogytam akkor de azóta az étvágyam megindult, nehéz ellenállni bárminek rengeteg gyümölcsöt eszem de csak hízok! még a víztől is! az is rám rakódik napról napra 4-6 dkg jön fel !Kérlek ha tudsz segíts ! És még ráadásul szoptatok is igaz már csak reggel-este ! Köszönöm szépen Niki

    VálaszTörlés
  31. Sziasztok. Olvastam a kúráról jót és rosszat is. Meg szeretném csinálni de egy kicsit aggódom. Problémám van az epémmel. Gondolom. Még mostanában bármit eszek felfújódok tőle. A tojást meg nagyon rosszul vagyok. Szeretném ha ezek a panaszok megszünnének. Ezért is szeretnék bele vágni. Ti mit gondoltok? Merem ne merjem?

    VálaszTörlés
  32. Nekem egész gyerekkoromat végigkísérte az epeprobléma, a kúrát egyszer csináltam meg, és azóta sem volt semmi bajom. A 81 éves apósom, és a 72 éves testvére is minden évben megcsinálja. Nagyon jó nekik. Nyilván a te testedet Te ismered a legjobban, és Te tudhatod, mire van szüksége. Hallgass rá, mit súg.

    VálaszTörlés